Nem éri el a négy százalékot az infláció
Augusztusban 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az elemzők 4,0 százalékos éves inflációt vártak augusztusra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.2010. szeptember 10. 09:26
Vezércsere a Nokiánál
Még szeptemberben távozik a Nokia vezérigazgatói székéből a jelenlegi elsőszámú vezető, Olli-Pekka Kallasvuo. Helyére a Microsoft Business üzletágának irányítója kerül: Stephen Eloptól azt remélik, hogy vezetésével a Nokia sikeresebben fel tudja venni a versenyt a főbb vetélytársaival.2010. szeptember 10. 09:35
A vártnál kisebb inflációt mért a KSH augusztusban
A fogyasztói árak augusztusban 0,6 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.2010. szeptember 10. 09:33
Lefelé indult a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,67 pontos csökkenéssel, 23.245,99 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,22 százalékos gyengülést jelent.2010. szeptember 10. 09:07
Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2010. január-július
2010. január-júliusban az egy évvel korábbihoz viszonyítva a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 1%-kal magasabb, a vendégéjszakák száma lényegében változatlan volt, a szálláshelyek árbevétele folyó áron stagnált. A turisztikai ágazatokban csak kevéssé mutatkoznak a gazdasági élénkülés jelei, a foglalkoztatottság adatai javulást, a beruházási és kereseti mutatók továbbra is elmaradást jeleznek az előző év azonos időszakához képest. A reálkereset I. félévi növekedése ellenére a belső kereslet továbbra is hanyatlik, így a belföldivendég-forgalom az előző évi alacsony bázishoz képest is csökkent. A külföldivendég-forgalom ugyanakkor élénkült 6%-kal, de ez is csak a 2006. évi teljesítmények közelébe hozta az ágazatot. A vendéglátás hat havi eladási forgalma is csupán 96%-a volt az előző év azonos időszakinak.2010. szeptember 09. 10:00
Az euró rántja magával a forintot
A főbb devizákkal szemben gyengülő euró rántotta magával a forintot: az eurót kedden délelőtt fél tízkor 286,98 forinton jegyezték a bankközi piacon a hétfő délutáni 285 közeli jegyzések után.2010. szeptember 07. 10:42
Növekedő pályán a német szolgáltatóipar
A második negyedévben gazdasági válság óta első ízben növekedett Németországban a szolgáltató szektor.2010. szeptember 06. 14:01
Mezőgazdasági területek erdősítése
A kiíró 125/2010. (VIII. 31.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről.2010. szeptember 08. 15:23
Hiába a miénk a leghosszabb Duna-szakasz
Magyarországnak van a leghosszabb hajózható Duna-szakasza, azonban a folyót járó szállodahajók vendégei mégsem a magyar idegenforgalom bevételeit gyarapítják.2010. szeptember 10. 09:32
Egy dolog árnyékolja be a növekedési kilátásokat
USA: Megbotlottak az indexek, de sikerült a pozitív tartományban zárni. A várttal szemben csökkentek az olajkészletek, a jó hangulatban. Ázsia: Kína és Ausztrália mínuszban, Japán pluszban. Erősödik a dollár és a forint, a jen ma reggel gyengült. A Fidesz korlátozná a bankok jogait a jelzáloghitelezésben. Újabb tendert nyert az RFV Romániában. Interjú a PannErgy elnökével. Folytatódhat a csökkenés a hazai parketten.2010. szeptember 10. 09:30
Tovább csökkenti alaptőkéjét a Humet
Alaptőke csökkentéséről dönt a Humet Nyrt. október 10-re összehívott rendkívüli közgyűlése - olvasható a BÉT honlapján megjelent közleményben -, de a mértékről a közgyűlési meghívó nem szól.
A közg...2010. szeptember 10. 09:35
Távozik a Nokia vezérigazgatója - szárnyal az árfolyam
Még szeptemberben távozik a Nokia vezérigazgatói székéből a jelenlegi elsőszámú vezető, Olli-Pekka Kallasvuo. Helyére a Microsoft Business üzletágának irányítója kerül: Stephen Eloptól azt remélik, hogy vezetésével a Nokia sikeresebben fel tudja venni a versenyt a főbb vetélytársaival.2010. szeptember 10. 09:40
Ingyen megtanítják vállalkozni a nőket!
Folytatódik az ingyenes képzés női vállalkozók részére a gazdasági tárca támogatásával a Budapesti Ifjúsági Vállalkozói Központban (BIVÁK), a jelentkezéseket szeptember 27-éig várják - közölte a programot lebonyolító Közgazdasági Politechnikum szervezet.2010. szeptember 10. 08:53
A bankok kárára segítene a bajba jutott hiteleseken a Fidesz
Már bejelentett intézkedések, a tavaly elfogadott banki kódex szigorított elemei és teljesen új felvetések is szerepelnek annak a csomagnak a tervezetében, amelyet a Fidesz a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítésére akar elfogadtatni. A csomag újabb frontot nyit a kormány és a bankok között már eddig is feszülő konfliktusban, a devizahitelesek gondjait ugyanis nagyrészt a pénzintézetek kárára enyhítenék.2010. szeptember 10. 09:15
1382-ben Nagyszombaton 56 éves korában, súlyos betegség következtében meghalt I. (Nagy) Lajos magyar király (egyidejûleg Lengyelország királya), az elsõ európai uralkodó, akinek serege nagy gyõzelmet aratott a törökök felett.
1542-ben Nürnbergben meghalt a zsebóra feltalálója, Peter Henlein német mûszerész.
1716-ban Nagyenyeden meghalt Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az elsõ magyar nyelvû orvosi könyvek összeállítója.
1846-ban Elias Howe szabadalmaztatta a varrógépet.
1898-ban Erzsébet (Sissi) oszták császárné és magyar királyné a Genfi-tó partján, séta közben merénylet áldozatául esett, Luigi Luccheni olasz anarchista megtámadta és leszúrta.
1919-ben Ausztria aláírta a Szent Germain-i békét, melynek értelmében Nyugat-Magyarország egy része, Burgenland osztrák terület lett.
1939-ben született Gombár Csaba szociológus.
1943-ban a német csapatok megszállták Rómát a II. világháborúban.
1981-ben bemutatták Pablo Picasso Guernica c. freskóját Guernica városában.
1990-ben Szaddam Husszein iraki vezetõ olajat ajánlott fel azoknak a fejlõdõ országoknak, akik támogatják õt az Öböl-háborúban.
Ma ünneplik névnapjukat: Edgár, Erik, Erika, Hunor, Miklós, Nikolett